08-09

09-10

10-11

11-12

12-13

13-14

14-15

15-16

16-17

17-18

18-

Az Építész Klub elődje a Középület Tanszéken egy szakmai klubdélutánsorozat volt. Ez 2008-ban már nem működött. Ugyanakkor a diákokban megvolt az igény arra, hogy csináljanak valamit az egyetem mellett, szakmai közegben tudjanak fejlődni. Néhányan közzétettek egy felhívást a hallgatóság felé. Sok diák volt aki csatlakozott, és 2008 októberében megtartották az Építész Klub alakuló gyűlését. Februárban lett hivatalosan is kari öntevékeny kör.

Az volt a megállapodás, hogy mindenki egy programot szervez egy év alatt, így tartottunk bejárásokat, beszélgetéseket.

Első nagyon fontos programunk az „Amikor még én is egyet aludtam karácsonyig” című kiállítás volt, ami a tanárok diplomamunkáit mutatta be. Annak ellenére, hogy leadási időszakban volt a rendezvény, rengetegen eljöttek. Ez egy nagyon erős pozitív lökés volt a klub működésében, bebizonyosodott, hogy hasznos az amit csinálunk.

A 10 éve alakult öntevékeny körünk kezdetektől fogva azt tűzte ki célul, hogy a diákok egyetemi tanulmányait tapasztalati úton szerzett ismeretekkel bővítse, és a hallgatóságot közelebb hozza a szakmában dolgozókhoz.

Bejárásokon és előadások szervezésén kívül a Klub közösségi eseményeket, különböző anyagokat és szerkezeteket felvonultató műhelymunkákat, valamint számítógépes kurzusokat is indított az eddigi évek során.

Csapatunk büszke arra, hogy most, egy évtized alatt sikeres, folyamatosan fejlődő, és mindenki számára nyitott közösség jubileumát ünnepelheti, és ezt megoszthatjuk Veletek!

10 éves az Építész Klub

Az első időszakban mint csapat össze kellett kovácsolódnunk, így fontos volt, hogy a gyűlések nagyon jó hangulatban teljenek. Kitaláltunk midig valamit, ami miatt közösségi élménnyé válhat a klubbozás.

Az előző év kiállítását továbbgondolva kitaláltuk a Pollack Piknik Party rendezvényt. A Piknik később az Építész Klub hagyományos tanévzáró rendezvénye lett.

A 10 ház 10 építész kiállításra olyan építészeket hívtunk meg akikkel már jó kapcsolatunk volt. Oktatók és hallgatók is eljöttek rá, lehetőséget teremtettünk a két fél közti párbeszédre.

Az Építész Klub szakmai célja volt, hogy a hallgatók és az oktatók közti szakadékot áthidaljuk.

Erre a 10 ház 10 építész is nagyon jó lehetőség volt, illetve a MÉSZ Piknik.

A Magyar Építsz Szövetség székházban megrendezett már hagyományosnak tekinthető rendezvény szintén jó alkalom volt a tanárok és diákok közös beszélgetésére.

A már kialakult baráti körben eseményein, gyűléseink meglehetősen vidáman teltek. Többnyire egy kávézóba, vagy kocsmába ültünk be megbeszélni a dolgainkat és az események utáni ünneplés is elmaradhatatlan volt.

Pintér Imre Tanárúrnak jó szokása, hogy meghívja az Építész Klubot Nagyszékelyen lévő házába. Itt megbeszélhetjük az a lezajlott eseményeket, jövőbeli céljainkat, szőlőt szüretelünk és természetesen mulatunk egy jót.

A legfontosabb projekt a Műterem létrehozása volt. Hetekig tartott a munka, hogy létrehozzunk az építészhallgatók számára egy műtermet ami olyan inspiráló közeg, ahová bármikor be lehet ülni tanulni, lehet közösen dolgozni, konzultálni.

Szerettük volna, hogy a tagokban felhalmozódott tudást valahogy egymás között megosszuk.

Így jött létre a Klubest, egy önképző alkalom heti rendszerességgel, ahol mindenki előadhat olyan témában, ami aktuálisan foglalkoztat minket.

A csapatépítés és az utánpótlás mindig fontos kérdés volt, ebben az évben először szerveztünk bevonótábort Visegrádon.

Az előző év projekt alapú redszerét és a szervezeti felépítést továbbfejlesztettük. Megalkottuk az Építész Klub stratégiáját ami mentén haladni szeretnénk. Jelmondatunk ez lett: „Élménnyé tesszük az építészetet.”

Mindig is egyfajta kapocsnak tekintettük magunkat a hallgatók és a szakma között, ami a Döntéshozók és a szakma elnevezésű előadásban tükröződött a leginkább. Ez egy olyan szakmapolitikai rendezvény volt, ahol építészek, politukusok és újságírók szembesítették érveiket az állami mérnökirodák működéséről.

Szintén fontos projekt volt az évben az Eleven Design Hétvége szervezésében való részvétel.

Ebben az évben publikáltuk a honlapunkat. Először lettünk a Média Építészeti Díjátadóján médiapartnerek. Ezek az együttműködések külső szervezetekkel olyan folyamatokat indítottak el, ami a későbbi évekre is hatással voltak.

Fontos célkitűzés volt, hogy egy még aktívabb klub jöjjön létre, és hogy közelebb kerüljünk az egyetemhez is. Sok tanszékkel  szerettünk volna közös projektet, így például az Ipar tanszékkel különböző technológiákra vonatkozó előadásokat szerveztünk, a Szilárdságtan tanszékkel pedig végigcsináltuk az egész éves munkánkat meghatározó Nervi projektet, ami a héjszerkezetek múltjáról és jelenéről szólt.

Először nyertünk  a Sziget Art of Freedom pályázaton.

Sokat változott a Klub ebben az egy évben. Ez volt az első időszak, amikor elkezdtünk önfenntartóan működni. Ha kellett, előteremtettük magunknak a dolgokat, amire szükségünk volt. Egy külföldi tanulmányútra is eljutottunk Berlinbe.

Az év végén elsőször tettünk közzé kiadványt a 2015-16-os projektjeinkről.

Az eddig elért sikereink nagyot lendítettel a csapat motivációján.

Folytatódott az az irány ami elkezdődött, így az egyetemen túl más intézmények felé is nyitottunk.

A BME kampuszára költözött a MOME, ez előmozdította, hogy közös projekteken dolgozhassunk. Felvettük a kapcsolatot az Inretkollal, így nyáron részt vettünk a NYATÁ-n a Szakkollégiumok nyári táborán.

Az év elején fontos, nagy projekt volt a Szakmai Napok, amit az Építész Klub és a Bercsényi Építész Szakkollégium közösen szervezett meg.

Év közben olyan programok voltak többségben, mint a workshopok, bejárások, kirándulások.

Elkezdődött a Hanghíd nevű zenés irodalmi est sorozat a Bercsényi Kollégiumban.

Ebben az évben először jutottunk el közösen a Velencei Biennáléra.

Eddigi közreműködéseink sikeresek voltak külsős szervzetekkel és a kari tanszékekkel. Most erős kapcsolatot létesítettünk a Műegyetem más karjainak szakkollégiumaival és a Műegyetemi Szakkollégiumok Szövetségével is. (MŰSZAK)

Egyre inkább azt éreztük, hogy már úgy működünk, mint egy szakkollégium. Több próbálkozás történt a szakkollégiummá válásra régebben is, de ebben az évben végre sikerült a minősítési pályázaton részt vennünk és szakollégiumi ígéretet kapnunk.

Az évek során bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megállni a helyünket. A jövőnket abban látjuk, hogy a HK-val, és minél több hozzánk hasonló szervezettel harmonikus viszonyt ápolva fejlődjünk tovább. Készen állunk arra, hogy szakkollégiumként képviseljük a szakmát és az Építész Kart.

Szeretnénk eggyel magasabb szintre lépni munkánkat és szervezeti kialakításunkat tekintve, de közben nem elveszíteni azt a könnyed, rugalmas és nyitott rendszert, ahogyan működünk. Tudjuk, hogy a következő tíz évben sem lesz könnyebb az Építész Klub fejlesztése, de bízunk bennetek, a jelenlegi és a jövő Klubosaiban, hogy együtt képesek leszünk élménnyé tenni a következő tíz évet is.

Csatlakozott az első tájépítész tagunk, aki erősítette a klub szakágak szintézisével foglalkozó oldalát. Ennek jegyében szerveztük az év záró momentumaként az 5 ház 5 kert nevű előadást, melyen kiválasztott mintaprojektek építész és tájépítész tervezői beszéltek az együttműködés előnyeiről.

2012 tavaszán kiléptünk az egyetem keretei közül, és a Budapest 100 programjához csatlakozva nyitottunk a laikus réteg felé.

Első éven egy dunai panorámás lakásban rendeztünk be építész műtermet, ahol rajzoktatással és kiállítással próbáltuk megismertetni a nagyközönséggel az építészeti gondolkozásmód alapjait. 2013-ban pedig a Klub első installációját, a Hangola projektet mutattuk be a rendezvényen.

A népszerű évzáró piknik sorozatot áthelyeztük a kollégiumba, közelebb a hallgatókhoz, kifejezetten azzal a céllal, hogy revitalizáljuk a kollégium kulturális életét (amiről a 60-as, 70-es években híressé vált). A betonburkolatú koli udvar gyepszőnyeges borítása akkora siker volt, hogy részben ennek utóhatásaként ma már zöldudvarra lehet tekinteni az ablakokból.

A klub népszerűségének és a programok számának növekedésével párhuzamosan bővült a taglétszám is. A hatékony koordináció érdekében átszerveztük a szervezeti struktúrát. Átálltunk projekt alapú működésre, és bővítettük a vezetői pozíciókat. Megújítottuk az arculatot és a klub logóját is.

Első ízben pályázhattunk szakkollégiumi támogatásra. A megtámogatott programok a klub önképző jellegét erősítették. A pályázat előkészítése, és ezen programok megszervezése volt az első komolyabb lépés a szakkollégiummá válás útján. Ennek keretében indítottuk el első kurzusunkat (grafikai kurzus), valamint szerveztük meg az első tanulmányi utunkat.

Évek óta kerestünk egy helyet, ami köré a klubos élet szerveződhet, így óriási mérföldkőnek számított a klub történetében, hogy a tavaszi félévtől beindíthattuk a Műterem projektet a kollégiumban.

A klub alapításának 5. évfordulójához közeledve szerveztük meg az első alumni találkozót is, mely a kapcsolatépítésen túl a tudásátadásban is fontos szerepet tölt be.

Copyright © 2018 Építész Klub

All rights reserved.

10 éves az Építész Klub

08-09

09-10

10-11

11-12

12-13

13-14

14-15

15-16

16-17

17-18

18-