Döntéshozók

Döntéshozók

Az előadássorozattal célunk, hogy képet kapjunk arról, hogyan működik ma Magyarországon a döntéshozatal a szakmai kérdésekben, illetve hogyan működnek együtt a szakma és az állam képviselői

Elsődleges célunk volt, hogy a hallgatóság és a szakma megjelent képviselői felé informatív és minden szempontból hiteles válaszokat kapjunk a 2013. október 11-én megjelent 1731/2013 Korm. határozat, az “Állami Mérnökirodák” kapcsán felmerült kérdésekre. A fentebb idézett kormányhatározat rendkívüli módon érinti az építész hallgatókat és a szakmagyakorló építészeket egyaránt, hiszen a határozat szerint a nagyobb Európai Uniós és állami forrásokból megvalósuló beruházásokat csak állami mérnökirodák alkalmazottai tervezhetnek.

Az első rendezvény 2014. szeptemberében valósult meg a Műegyetemen, az eseményen kb. 200-an vettek részt (építészhallgatók, oktatók, gyakorló építészmérnökök, a Bibó István szakkollégium hallgatói és az általuk meghívottak, a téma iránt érdeklődők).

http://epiteszforum.hu/kerekasztal-beszelgetes-az-allami-mernokirodak-felallitasarol

A kerekasztal-beszélgetésen részt vettek: